Világszép együttműködés

Korábbi Workshopjaink

2019. július 23 - 28.

korosztály: 7-14 évesek

helyszín: Palóznak

 

A Világszép Alapítvánnyal együttműködve, idén negyedik alkalommal táboroztatunk gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket a Palóznaki Meseközpontban.  

A tábori programokkal, workshopokkal erősítjük a résztvevő fiatalok jellemét, önbizalmát, miközben felkelthetjük érdeklődésüket, feltárhatjuk tehetségüket és motiválhatjuk őket a káros szenvedélyektől mentes, egészségtudatosabb életmódra.

Ez a pár nap is segít abban, hogy a táborozók számára minőségi programokon keresztül, kreativitásukat felismerve, egyedi alkotásokra ösztönözzük őket.

A változatos, érdekes foglalkozások mellett, igyekszünk a lelki-, szellemi-, valódi kapcsolat kialakítására is. Folyamatos figyelmet szentelünk a gyerekeknek, hogy bármikor és bármilyen témában segíteni tudjunk, tanácsot adhassunk, esetleg “csak” jó hallgató partner lehessünk vagy teljesítsünk egy-egy egyéni vágyat. 

A workshopok egy adott, közös téma mentén dolgoznak az egy hét alatt, ami idén az otthon lesz.

Minden napot egy mese meghallgatásával zárunk az Alapítvány önkéntes mesélőinek, kollégáinak előadásában. 

A folyamatos kapcsolat és utánkövetés érdekében, év közbeni találkozások, programok során elevenítjük fel a tábori élményéket. 

1/1

Kapcsolat

Kérdésed van?

hello@demowood.hu  |  Tel: 06 20 416 0435

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon
  • Black Vimeo Icon